Az infravörös lézerekhez képest az ultraibolya lézerek és az anyagok alapvetően nehéz kölcsönhatásba lépni. Különösen a triple-frequency diódás, szivattyúzott szilárdtest lézer ultraibolya (355 nm) kimenete sokkal jobban elnyeli, mint a hosszú hullámokban. Ezután a műanyag töltőanyagával vagy pigmentjével lumineszcens kémiai (nem fototermikus) hatás érhető el. A legtöbb műanyag fehér, a pigment pedig titán-dioxid (TiO2), amely nagy mennyiségű ultraibolya fényt szív el, majd kristályszerkezetét megváltoztatja. Ez az anyag sötétedését okozza, és sima, rendkívül éles jelet képez az anyagon belül, nem pedig a felületen.
Mivel a jelölés valójában az anyag belsejében található, nem biztosít a baktériumok ágyát, és a jelet szinte lehetetlen megváltoztatni vagy megsérülni anélkül, hogy károsítaná az anyagot. Ezenkívül, mivel ez egy hideg munkafolyamat, alapvetően nincs hőérzékeny zóna és nincs változás a környező anyagban. Ráadásul az ultraibolya fény nagy abszorpciója azt jelenti, hogy az anyagokat alacsonyabb lézer teljesítmény mellett lehet feldolgozni. Végül, mivel az ultraibolya fény sokkal szorosabbra fókuszál, mint az infravörös fény, az ultraibolya lézerek komplex nagyfelbontású jelöléseket, például kétdimenziós kódokat támogatnak.
